Második emlékkép

    Két hét, azaz tizennégy nap telt el azóta, hogy Chanyeol tönkretette az életemet. Ez alatt a pár nap alatt ki sem mozdultam otthonról. Nem mentem be a suliba, az évzárón sem jelentem meg. Egyszerűen képtelen lettem volna úgy elindulni, hogy ne nézzek minden pillanatban a hátam mögé. Féltem, hogy megtalál, letámad és ismét kénye-kedve szerint játszadozik a testemmel, lelkemmel. Alig ettem, undorodtam magamtól, mikor a zuhanyzóba álltam, és végig néztem a még akkor foltos bőrömön általában kiadtam a gyomrom tartalmát, vagy ledugtam az ujjam. Ezzel akartam valahogy segíteni a halálomat, hisz rengeteget gondolkoztam ezen. Minden pillanatban benne volt a fejemben a gondolat, ahogy összeszorított fogakkal, gyorsan végig húzom a pengét a csuklómon, majd a combomon is. De mindig mikor próbálkoztam, rájöttem, hogy túl fájdalmas halál lenne, a vérem látványát sem bírtam és az a csípő érzés, illetve az a fájdalom, amikor a kötszert megpróbálom kiszedni a nyílt sebből. Nem akartam. Aztán egyszer azt álmodtam, hogy a függönyöm tartójára kötöttem egy erősebb madzagot, felálltam a székre, a hurkot szépen a nyakamba illesztettem, majd egy hosszadalmas levegő vétel után kibillentettem magam alól a széket. Zakatoló szívvel, heves lélegzéssel, és fájdalmas nyakizommal keltem fel, szinte mindenegyes éjszaka.

    Kyungsoo mindennap meglátogatott, nem engedte, hogy bármi hülyeséget is csináljak, ha nem ettem meg a szeme láttára egy szendvicset képes volt erőszakkal a számba nyomni a falatokat. Nem ettem rendesen, ráadásul este ki is hánytam mindent, vagy önszántamból, vagy csak úgy jött az inger. Csokival halmozott el, amit szívesen fogyasztottam el, talán azért nem fogytam, talán azért volt energiám felkelni, talán pont az a kibaszott csoki tehetett arról, hogy még mindig szenvedtem, és nem haltam meg. Marcangolt a bűntudat, mikor a vécécsésze felett görnyedtem, mikor azt hazudtam Kyungsoonak, hogy jelenleg úgy érzem, rendben vagyok, mikor kinyitottam a szememet és akkor is mikor levegőt vettem. Úgy éreztem nem szabad élnem, nem szabad szégyent hoznom a családomra.

 

    Június 29-e, ez volt az a nap, mikor ismét elkövettem egy nagy hibát az életemben, méghozzá azt, hogy kimozdultam otthonról. Kyungsoo barátom elrángatott a moziba, de szó szerint. Az ágyamban feküdtem, épp az Öngyilkosok Szobáját néztem a laptopomon, mikor a fekete hajú beállított hozzám. Nem is mondott először semmit, csak a szekrényemhez lépett, kivett belőle egy szaggatott, fekete, cső farmert, egy nagy fehér pólót, illetve egy boka zoknit. Levette rólam a vékony takarómat, majd rám parancsolt, hogy vegyem le a pizsamámat. Én csak értetlenül néztem rá, hisz nem tudtam mit akar, miért kell felöltöznöm, mikor nagyon jól elvagyok én az ágyamban a filmemmel. Nem érdekelte a kérdő pillantásom, kitért előle, felvettem a kikészített ruhadarabokat, majd a hajamba túrva értetlenkedni kezdtem. Egyszerűen képtelen voltam megérteni Chanyeolt, mit látott bennem, honnan tudta, hogy könnyen kihasználható vagyok? Miért tetszett neki a nyeszlett testem, miért kívánt meg? Miért volt oly’ durva?

   - Áh végre!  - mosolyogva lépett be a szobámba a fekete, a kezembe nyomott egy fekete szatyrot, –amiben leginkább nassolni való volt- és az éjjeliszekrényemhez lépett. Úgy tette el a telefonomat és a többi személyes dolgomat, mintha csak az övé lett volna. Megfogta a csuklómat, kivezetett a lakásból, bezárta az ajtót és teljesen maga mellé szorítva sétáltunk el egészen a moziig. Furcsán éreztem magam, nem féltem. Kyungsoo ott volt mellettem, beszélgettünk, és olyan szorosan fogta az ujjaimat közre az övével, hogy szinte bizseregtem tőle, szerettem Soot, de nem akartam elhinni, hogy ennyire fontos vagyok neki.  

   Valami akció filmet néztünk meg, bár én nem is figyeltem rá, helyette a popcornt és a gumicukrot tömtem magamba. A kólám a legnagyobb volt, de így is hamar elfogyott, aminek nem örültem, és ahogy észrevettem a barátom sem, mert miután én kiürítettem a poharamat az övét ittam.

A film vége után úgy döntöttünk elmegyünk fagyizni, Soo magyarázott valamit a filmről, mikor én megtorpantam, egy cukrászda előtt, ahol kisebb sor állt. Be akartam állni, hogy aztán Kyungsootól kierőszakoljak három gombócot, de kimagaslott ő, a második ember, aki csak még inkább a lelkembe taposott, aki úgy tett, ahogy egy naiv, buta fiúval kell.

  Félve léptem mellé és guggoltam le a kislányhoz, hogy megsimogatva az arcát elmondhassam milyen gyönyörű. Bárcsak Kyungsoo látta volna előre, mi fog történni! Megállíthatott volna, elmondhatta volna, hogy ne legyek hülye, ne lépjek bele megint abba a csapdába, amibe nem rég, de Soo nem volt előre látó, ahogy én sem.

  - Oh, ne haragudj, de a kislányodnak gyönyörű arca van - kipirulva léptem hozzá közelebb, mire megcsapott a parfümje. Bódító volt, ebbe az illatba szerettem bele, ami tőle származott, kínosan kacagott fel, majd a tarkójára simított. Annyira helyes volt, az az arc, a markáns vonások, annyira megtetszett, képtelen voltam levenni a szemeimet róla.

  - Nem a lányom. A nővéremé, még csak húsz vagyok - lépett közelebb a fagyis pulthoz, majd kikért három gömböt.

  Egyet a kislánynak adott, egyet pedig nekem. Felcsillant a szemem, és szégyenlősen hajoltam meg előtte.

   Yifan -mert így hívták- csodás embernek tűnt, az utcán már a második randinkon megfogta a kezem, átölelte a derekam és úgy tudatta az emberekkel, hogy együtt vagyunk. És én elhittem, hogy számítok neki valamit! Elhittem, mert egy idióta vagyok.

   Július eleje, talán harmadika lehetett. Egy nagyobb sétára indultunk a városban, rengeteg kisebb utca mellett haladtunk el, ami annyira nem tetszett, de azt mondta bízzak meg benne, nem lesz semmi baj. Én megtettem, vakon megbíztam egy undorító személyben, aki talán csakis arra játszott, hogy megszégyenítsen az egész világ előtt. Fel sem fogtam mi történik csak akkor mikor erősen markolt a vállamba, majd a falhoz lökött. Kiéhezve kapott ajkaimra, mire én lefagytam. Byun Baekhyun nem tudta ellökni magától azt az embert, aki újra összetörte őt, elvégre minek is? Engedjük meg, hogy minden jött-ment homokos megdugja és otthagyja őt egy egyetlen, viszláttal.

 

   Remegő ujjakkal húztam fel a bokszerem, majd az övemmel babráltam. Yifan segített, felöltöztetett, kielégült vigyorral az ajkai szegletében húzott magához, fejét a nyakamba temette, míg nekem minden porcikám tiltakozott. Remegtem a karjai között és nem azért, mert annyira jól esett. Úgy szerettem volna, ha minden mocskos érintése előtt leütött volna. Talán jobban éreztem volna magam utána, felkelek és csak a nyomokat találom magamon, ami arra utal, hogy megerőszakolt. Megsimogatta a hajam, lágyan csókolt ajkaimra, majd ujjainkat összefűzve kísért haza. Nem akartam, hogy megtudja hol lakom, féltem, hogy ezek után zaklatni kezd majd, hogy visszajár ide és minden alkalmat kihasználva belém rúg egyet.

   - Köszönöm - ölelt át, megmarkolta a fájó fenekem és elment. Mint, aki jól végezte dolgát.

   Sírva álltam be a zuhany alá, hogy lemossam magamról az érintéseit, terpesztettem és próbáltam magamból eltüntetni az élvezetét. A Yifannal való kapcsolatom megszakadt, ő nem keresett én pedig nem voltam hajlandó érdeklődni utána, hisz már megtette, azt, amit szeretett volna. Miért löktem volna magam még inkább bele a kihasználható, buta kisfiú szerepébe? Annyi eszem még volt, hogy nem teszem magam tökre még inkább.

    Két napig feküdtem az ágyamban, és próbáltam rájönni, mire volt ez az egész nekem jó? Miért kellett vele elvesztenem, miért hittem azt, hogy jó ember? A másik, minek mentem oda ahhoz a szerencsétlenhez, Kyungsoo miért nem látta meg Yifanban azt a mocskosságot? Miért akartam rákenni másra, mikor én tehettem az egészről? Azt hittem érezni fogok iránta valamit, valami erősebbet, de elvágta nálam magát, mind a kettő.

 Elmémbe csúszott a kép, ahogy szinte rá öklendezek Chanyeol hosszára, hisz lenyomta az egészet a torkomon, de nem ellenkeztem, mert nem tudtam és nem engedte, egyszerűen csak remegtem, és próbáltam magam megnyugtatni, miszerint nem sokára jobb lesz. Ha elrántottam a fejem, vagy épp a fogaimmal végig karistoltam véletlen vastag és eres merevségét a hajamba tépett, és megpofozott. Aztán Yifan beteges vigyora jelent meg előttem, ahogy a vállamba harap, míg én a falnak támaszkodok abban a zsákutcában, a heves lökéseinek köszönhetően az alkarom egyre lentebb csúszott, így szinte éreztem, ahogy sebeim keletkeznek, de őt ez nem érdekelte, csak még erősebben fogott a csípőmre a másik kezével pedig a hajamba kapott.

  Szemeim kipattantak, én pedig a vécécsésze fölé görnyedve kezdtem el öklendezni. Nem ettem aznap semmit, így nem jött semmi, csak az inger volt meg, a hasam fájni kezdett a több mint tízpercnyi inger után. Szerettem volna, ha valaki segített volna, de mindenki mással volt elfoglalva, talán még Kyungsoo is talált valakit maga mellé, aki fontosabb, mint én. Elvégre én sosem kellettem senkinek úgy igazán.